Jó eséllyel mégsem EL résztvevő a DVSC
Nagy esély van rá, hogy 3-0 lesz a csütörtöki Liteksz-DVSC mérkőzés eredménye a debreceniek adminisztrációs hibája miatt.
Ugyanis a csereként a 90. percben beálló Máté Péter egyáltalán nem volt benevezve az EL sorozatba, így jogosulatlanul vett részt a találkozón még akkor is, ha ez a szabálysértő állapot csak 1 percig tartott. Az eredmény utólagos módosítása a debreceni csapat 3-2 arányú összesített vereségét jelentené, amelynek következtében nem vehetne részt az EL csoportkörében.
Minden jel arra utal, hogy az UEFA ezt a büntetést fogja alkalmazni. Hasonló esetben éppen a Győr javára született ugyanilyen döntés az idei sorozatban.
A DVSC az eset nyilvánosságra kerülése óta még nem adott ki közleményt, így a csapat hivatalos véleményét nem ismerjük, azonban Szilágyi Sándor klubvezető az nb1.hu információi szerint elismerte, hogy Máté Péter valóban nem volt nevezve a találkozóra.
Hivatalos döntés az üggyel kapcsolatban a jövőhét elején várható. Reméljük addig a Debreceni VSC vezetése választ ad a következő, sokakban megfogalmazódó kérdésekre:
- Hogyan lehet ott teljes felszerelésben egy be nem nevezett játékos a cserepadon?
- A játékos vagy a szakmai stáb miért nem tudja azt, hogy mely mérkőzésekre ki van benevezve?
- Miért éri őket meglepetésként a hír a mérközést követően, hogy egy be nem nevezett játékost szerepeltettek?
- Miért cserélnek a 90. percben, amikor az ellenfélnek több gól is kellett volna a továbbjutáshoz?
- Megosztás
-


- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Üzenőfal
-
johny7772010.09.10 16:36
-
admin2010.08.13 21:01
-
admin2010.07.21 17:47
-
admin2010.07.20 22:05
-
admin2010.05.22 23:14
Szavazás
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Korábbi szavazások





