Nyári színházi esték Debrecenben

Kapcsolódó események
Nyári színházi esték 2010-06-16 - 2010-07-13
20:00 - 23:00

A tizenhét éves múltra visszatekintő Nyári Színházi Esték rendezvénysorozatát 2010-ben június 16. és július 13. között rendezik Debrecenben.

 

Öt sikerdarabot láthat az idén a közönség parádés szereposztásban a Nyári Színházi Esték rendezvénysorozat keretében. A tizenkét előadás a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola udvarán könnyed nyáresti szórakozást ígér a kikapcsolódni vágyóknak.

Siklósi Csaba, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. rendezvényigazgatója a témában 2010. május 26-án tartott sajtótájékoztatón elmondta: „A korábbi években voltak olyan törekvések, hogy egy kicsit komolyabb hangvételű darabokat illesszünk be a repertoárba, vagy volt olyan, hogy a Csokonai Színház egy előadása kapott helyet a meghívott előadások között, de a közönség igényét figyelembe véve maradtunk a könnyedebb műfajoknál."

 

Az idei Nyári Színházi Esték rendezvénysorozat Anthony Marriott-Alistair Foot: Csak semmi szexet kérem…Angolok vagyunk! című komédiájával veszi kezdetét. Az abszurd angol humor sikerét olyan színészi produkciók teszik teljessé, mint Mikó István, Benkő Péter vagy Hüvösvölgyi Ildikó játéka. Az előadást két estén át, június 16-án és 17-én láthatja a közönség a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola udvarán, 20.30 órától. Esőnap: június 22.

 

A további hétvégékre is garantált a jókedv, hiszen Neil Simon, Edward Taylor, Woody Allen, Ivan Menchell egy-egy darabját láthatja a közönség.

Neil Simon darabjában Básti Juli és Kern András kettőse utánozhatatlan. Taylor fergeteges komédiáját többek között Esztergályos Cecília, Bodrogi Gyula, Vándor Éva tolmácsolásában láthatja a közönség. Woody Allen vígjátékát is a parádés szereposztás jellemzi: Borbás Gabi, Magyar Attila, Mihályfi Balázs, Verebély Iván teszik emlékezetessé az estét. Menchell komédiájában pedig az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Margitai Ágit, valamint szintén ebben az évben Páger Antal Színészdíjjal jutalmazott Bánsági Ildikót is láthatja a nagyérdemű.

 

2010-ben is helyre szóló bérlet – melyek már elkeltek – és helyre szóló jegy szolgálja a kényelmes kikapcsolódást.

 

Forrás: www.debrecen.hu