Új köntösben az eredeti Bánk bán - Pályázat
Zeneszerzői pályázatot hirdet a Zeneművészeti Kar Erkel Ferenc születésének 200. és a Bánk bán című opera keletkezésének 150. évfordulója alkalmából.
A pályázat nem véletlenül állította a középpontba a Bánk Bán című operát, a mű újrafelfedezése ugyanis már évekkel ezelőtt elkezdődött: a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete és az Országos Széchenyi Könyvtár megjelentett egy kritikai kiadást, amely visszaállította a mű Erkel Ferenc és Egressy Béni által megalkotott „ős-verzióját”. Ezt a változatot játszotta 2008-ban a debreceni Csokonai Színház is.
A pályázók feladata, hogy az eredeti dramaturgiát szem előtt tartva a mai nyelv zenei eszközeivel újragondolják a helyreállított szövegkönyv három kulcsfontosságú jelenetét. A sikeres pályaművek az ős-Bánk bánba illesztve szólalnak majd meg, Egressy Béni eredeti, archaizáló soraival. Az újszerű zenei eszközök és a darab ősverziójának kontrasztja biztosítja majd az előadás különlegességét.
A beérkezett pályaműveket egy előválogató zsűri értékeli majd, és választ ki egyet-egyet jelenetenként. A zeneművek a debreceni döntőben, az eredeti Bánk bán operában hangzanak majd el, ahol a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának zenekara kíséri az énekeseket Hámori Máté karmester irányításával.
A pályázatra a nevezési határidő: 2010. szeptember 10., nevezési díj nincs, a nyertes alkotások díjazásban valamint különdíjakban részesülnek.
A díjazás mértéke:
I. díj: 250.000 Ft
II. díj: 150.000 Ft
III. díj: 75.000 Ft
Bővebb információ a www.zene.unideb.hu/erkelpalyazat oldalon olvasható.
- Megosztás
-


- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Üzenőfal
-
johny7772010.09.10 16:36
-
admin2010.08.13 21:01
-
admin2010.07.21 17:47
-
admin2010.07.20 22:05
-
admin2010.05.22 23:14
Szavazás
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Korábbi szavazások





