debrecen

Debreceni Őszi Fesztivál 2010

Az összművészeti fesztiválon neves művészek, illetve művészeti csoportok mutatkoznak be a debreceni közönségnek. A műfajok rendkívül sokszínűek: az érdeklődők komolyzenei, jazz- és könnyűzenei hangversenyt éppúgy látogathatnak, mint képzőművészeti kiállítást, film- és színházi előadást, vagy táncbemutatót.

David Guetta Debrecenben

2010. szeptember 24-én a Dianmond Series keretében Debrecenbe, a Főnix csarnokba látogat a David Guetta.

Pénzbüntetés a DVSC-nek

Pénzbüntetést kapott a múlt hét csütörtökön elkövetett adminisztrációs hibája miatt a DVSC.

Jó eséllyel mégsem EL résztvevő a DVSC

Nagy esély van rá, hogy 3-0 lesz a csütörtöki Liteksz-DVSC mérkőzés eredménye a debreceniek adminisztrációs hibája miatt.

41. Debreceni Virágkarnevál

A Debreceni Virágkarnevál napjainkban már nem egyetlen nap, hanem egy egész hetes fesztivál. Ezek a napok az ünnep, a zene, a tánc és a virágok jegyében telnek, sztárfellépőkkel fűszerezve. Debrecen legnagyobb, Magyarország egyik legismertebb rendezvénye.

Teljes a Campus Fesztivál programja

Teljes a debreceni Campus Fesztivál programja. A 300-nál is több programban olyan zenei kuriózumok kaptak helyet, mint a francia világsztár Bob Sinclar, az argentin Karamelo Santo, vagy a méltán népszerű Boban Markovic Orkestar. A július 21-én kezdődő fesztivált egy igazán ütős összeállítás nyitja meg, jön a Fish!, a Turbo és a Kiscsillag!

Lövésznap - 5. Bocskai István Lövészdandár szent László napi rendezvény

Az 5. Bocskai István Lövészdandár nagy szeretettel vár minden érdeklődőt a 2010. június 26-án, szombaton 9 órától megrendezendő Lövésznapra.

Bob Sinclar Debrecenben

Bob Sinclart talán be sem kell mutatni, ő a "Love Generation", a "World Hold On" és megannyi sláger francia alkotója, aki pályája kezdetén elsősorban a hip-hopot, az acid jazz-et és az R'n'B-t érezte saját terepének.

Nyári színházi esték Debrecenben

A tizenhét éves múltra visszatekintő Nyári Színházi Esték rendezvénysorozatát 2010-ben június 16. és július 13. között rendezik Debrecenben.