felvételi

Csaknem 98 ezren nyertek felvételt

97 769-en kerültek be valamelyik felsőoktatási intézménybe, a maximális 480 pontot sehol sem kellett elérni a felvételhez - derült ki július 21-én. Idén összesen 140 685-en felvételiztek, tavaly 400-zal kevesebben célozták meg a felsőoktatást, amikor szintén körülbelül 97 ezren nyertek felvételt a pótfelvételit megelőzően.

Információk elsőéveseknek

A hónap végéig minden leendő elsőéves hallgató értesítést kapott az egyetemtől a tanévkezdéssel kapcsolatos teendőkről. A legfontosabb a beiratkozások időpontja, de emellett a gólyatáborról, a kollégiumi jelentkezésről és a szociális ösztöndíj igényléséről is részletesen tájékozódhatnak az érdeklődők.

Pótfelvételi a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem is hirdet pótfelvételit azoknak, akiket sehova sem vettek fel az általános eljárásban, vagy nem is jelentkeztek.

Még 5 napig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézményekbe

Még 5 napjuk van azoknak a felsőoktatási intézményekbe való jelentkezésre, akik 2011-ben szeretnék megkezdeni, illetve folytatni egyetemi, főiskolai tanulmányaikat.

Idén 97 ezer hallgató nyert felvételt

97 ezer hallgató nyert felvételt - jelentette be a fővárosban július 22-én megrendezett Pont Ott Partin (POP) Sándorné dr. Kriszt Éva, a Magyar Rektori Konferencia elnöke.

Csütörtökön felvételi ponthatárok

Néhány nap múlva, július 22-én kiderül, hogy a jelentkezők közül, ki melyik felsőoktatási intézménybe nyert felvételt. A július 22-én, a budapesti Corvin sétányon megrendezendő Pont Ott Partin (POP) hirdetik ki ugyanis hivatalosan a felvételi ponthatárokat, amelyek emellett a felvi.hu-n is elérhetők lesznek.