Érdekességek

100 éve alapították a Debreceni Magyar Királyi Tudományegyetemet

 

Egész éves programsorozattal ünnepli a Debreceni Egyetem a jogelőd 100 éves évfordulóját: a Debreceni Magyar Királyi Tudományegyetemet 1912-ben alapították. A centenáriumi programsorozat nyitórendezvényét február 3-án és 4-én tartják - jelentette be Fábián István rektor kedden sajtótájékoztatón. - Tudósított az MTI

 

A Debreceni Egyetem a 4. helyen végzett az Ipsos felmérésén

A fiatal felnőttek fele szerint az életben való boldoguláshoz nagymértékben hozzájárul a diploma, s további háromtizedük is közepes jelentőséget tulajdonít a felsőfokú végzettségnek - derül ki az Ipsos F and F témában végzett felméréséből, amelynek összegzését szerdán juttatták el az MTI-hez. A fiatalok által felállított rangsor első helyén az ELTE áll, amelyet a Corvinus, illetve a Műegyetem követ.

 

Regeneráció - Közigazgatási Nyílt Nap

2011. március 19-én első alkalommal kerül megrendezésre a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban a Regeneráció - Közigazgatási Nyílt Nap.

Félmaraton Debrecenben

A debreceni Rotary Club főszervezésével félmaratont és jótékonysági futóversenyt rendeznek március 12-én Debrecenben.

Az újonnan nyílt UPP'S étteremben jártunk

Meglátogattuk a Pont Iroda helyén megnyílt UPP'S pizzériát, ahol a hallgatók az olasz konyha ízeivel ismerkedhetnek meg 15 óráig ételpultos, majd azt követően éjfélig á la carte formában.

Magyar Fürdőkultúra Napja

A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére első alkalommal rendezik meg 2010. október 9-én a Magyar Fürdőkultúra Napját.

Reklámzabálók éjszakája

 

2011. január 29-én ismét megrendezésre kerül a Reklámzabálók Éjszakája, ezúttal új helyszínen: a Millenárison, a Jövő Házában, ahol a hazai és nemzetközi reklámtermés utóbbi két évének legjavát mutatják be.

Októberben színes lesz a debreceni égbolt

Csodálatos látványban lehet része azoknak, akik október 2-10. között Debrecenben felnéznek az égre, ugyanis itt rendezik a világ legjobb hőlégballonosainak találkozóját.

Bruce Schneier Magyarországon, a 2010-es Hacktivity konferencián

2010. szeptember 18-19-én kerül sor a Hacktivity 2010 konferenciára a Dürer kertben, ahol idén a keynote speaker nem más, mint Bruce Schneier, a világ leghíresebb IT-biztonsági szakértője lesz.

Budapesti körpanoráma a világ legnagyobb fényképén

70 gigapixeles a világ jelenlegi legnagyobb fényképe, amelyet egy magyar csapat készített Budapest legmagasabb ponjáról, a János-hegyi kilátából. A kilátó 360 fokos panorámájával így egy másik rekord is megdőlt, elkészült a világ legnagyobb körpanorámája is.