Érdekességek

 

Egész éves programsorozattal ünnepli a Debreceni Egyetem a jogelőd 100 éves évfordulóját: a Debreceni Magyar Királyi Tudományegyetemet 1912-ben alapították. A centenáriumi programsorozat nyitórendezvényét február 3-án és 4-én tartják - jelentette be Fábián István rektor kedden sajtótájékoztatón. - Tudósított az MTI

 

  • A fiatal felnőttek fele szerint az életben való boldoguláshoz nagymértékben hozzájárul a diploma, s további háromtizedük is közepes jelentőséget tulajdonít a felsőfokú végzettségnek - derül ki az Ipsos F and F témában végzett felméréséből, amelynek összegzését szerdán juttatták el az MTI-hez. A fiatalok által felállított rangsor első helyén az ELTE áll, amelyet a Corvinus, illetve a Műegyetem követ.

     

  • 2011. március 19-én első alkalommal kerül megrendezésre a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban a Regeneráció - Közigazgatási Nyílt Nap.

  • A debreceni Rotary Club főszervezésével félmaratont és jótékonysági futóversenyt rendeznek március 12-én Debrecenben.